2010.07.16-án 8:50-kor megszületett Barnus. Bátyusánál jóval kisebb súllyal (2900g), és hosszal (51cm) rendelkezik, de hasonlóság Beni születéskori pofijával nem tagadható le. A műtétnél minden rendben volt. Én a műtő melletti szobából egy ajtóüvegen keresztül szemlélhettem az eseményeket. Szerencsére a durvább dolgokat nem láttam, de amit csak tudtam rögzítettem kamerával. Én, aki a saját véremtől elájulok, megdöbbentően jól bírtam. Csak kicsit lettem rosszul, és sápadtam el. Amint kivette a doki, egyből áthozták hozzám, hogy megvizsgálják, letisztogassák, és lemérjék. Azt mondták, hogy még egy kicsit maradhatott volna. Reméljük gyorsan gyarapodni fog a súlya.
A délután folyamán két probléma jött. Az egyik, hogy Barnusnak nagyon alacsony volt a vércukor szintje, amit infúzióval pótoltak. Másnap reggelig lement három adag, és helyre tette a kismanó vérképét.
Évi se úszta meg teljesen. Este még mindig szivárgott a sebnél a vér, ami nem jelentett jót, úgyhogy visszakapta a szorító párnát a hasára. Szerencsére reggelre ez is elmúlt.
Barnus próbálkozik a szopival, úgyhogy reméljük hamarosan beindul a tejcsi. Azért biztos, ami biztos, a barátokkal nagyobb mennyiségű alkohol elfogyasztásával megalapoztuk a tejfakasztást.
Remélem hamarosan hazaengedik őket, mert Beni az első látogatásnál nagyon nehezen viselte, hogy miért nem mehet be Barnushoz, és miért kell egy ablakon keresztül kukucskálni.
Szívből gratulálok.
VálaszTörlésKívánom, hogy mindenki hamar megerősödjön, és itthon örülhessetek egymásnak.
Évinek gyors felépülést, Barnusnak pedig sok tejecskét kívánok.
Apának és Beninek pedig kitartást, pár nap és hazaengedik Anyát és a picúrt.