Ádám 1 éves

Képek:
http://www.facebook.com/media/set/?set=a.4983824516984.1073741826.1340623067&type=3

Újdonságok

Hétfőn gondoltam megpróbálom megtanítani mászni Ádámot. Kb. 1 órán át rakosgattam neki a játékokat a szoba egyik végéből a másikba, amikhez persze egyből elkezdett odakúszni. Nem hagytam neki a kúszást, hanem a pocakja alá raktam a kezem és közben próbáltam úgy rakni a kezét-lábát, ahogy a mászáshoz kell. Egyszer csak ráérzett a mozdulatra és ha a hasa alatt hagytam a kezem mászni kezdett, ha kivettem, akkor pár mozdulat után lehasalt. Másnap reggel lehoztam, leraktam hasra és már magától mászva indult el és a nap folyamán sokszor megismételte, de többször odamentem hozzá kúszásnál és mászásra ösztönöztem. Ma már nagyon sokszor magától mászott, több métert is megtett. Egyelőre még a kúszásé a főszerep, de egyre több a mászás, szerintem napokon belül át fog állni rá, észreveszi hogy így gyorsabban halad.

Az állása is sokat fejlődött. Mindenhol fel tud állni, már nem kell neki kapaszkodó, a szekrény oldalánál is feláll. A bútorok mellett lépeget, átkapaszkodik egyikről a másikra. Megtanult visszahelyezkedni a földre, ügyesen letérdel, majd onnan le. Így végre minimalizálódtak a borulások és ha véletlen el is esik, már nem üti meg magát, mert ha lecsüccsen, akkor úgy marad A kezével támasztja még magát, egyelőre még csak így tud ülni. 

Evésben is van egy kis előrelépés, a gyümölcsöt végre megeszi kanállal, így már csak a főzeléket kell neki cumisüvegből adni, illetve a reggeli-esti tápszer-tejpép kotyvalékot. A darabos ételt még nem tudja megenni, félrenyeli és fulldoklik tőle, legyen az kenyérmorzsa, babapiskóta darab vagy túró. Barnus is ilyen volt, folyton fulldoklott a kajától, néha még most is, pedig már 2,5 éves.

A legutóbbi betegség óta visszahízta amit leadott, most 7700 g. 7777-re gyúrunk az 1. szülinapjára :)

Múlt héten Ádám megörökölte Barnus autósülését, így már előrefele nézve utazik egymás mellett a 3 fiú. Ádám trónol középen, a nagyok nagyon megörültek mikor átrendeztük az üléseket.

Március 15.

Tavaly szépen indult ez a nap, ekkor volt először tavaszias idő. A fiúkkal kimentünk a biciklipályára, jól érezték magukat, én csak ücsörögtem a padon, néztem őket és örültem, hogy 3 hónap szigorú fekvés után végre én is kimozdulhatok velük. Hiszen pár napja kiderült, hogy már felszívódott a hematoma, nincs ami veszélyeztetné Ádámot. Aztán ebéd után hirtelen minden megváltozott. Akkor még próbáltam elhesegetni a gondolatot, hogy nem, ez nem lehet a magzatvíz, miért is folydogálna 6 hónaposan. Két óra elteltével egyre gyanúsabbá vált a dolog, úgyhogy elindultunk a kórházba egy telefonnal és egy péntárcával a táskámban. A fiúktól el sem köszöntem rendesen, gondoltam hamarosan úgyis jövünk haza. Út közben végig arra gondoltunk hogy most bemegyünk és megmondják hogy nincs semmi gond, természetesen ez nem a magzatvíz. Az első kórházban, ahol eredetileg szültem volna, nem tudták biztosra megmondani, de mondták hogy ez gyanúsan magzatvíz, menjünk át egy koraszülött intenzívvel rendelkező kórházba. Micsoda? Koraszülött? Miről beszélnek ezek? Nekünk nem lesz koraszülött gyerekünk. Irány a Sote 2, ahol jött a hidegzuhany, ez bizony magzatvíz. Irány a vajúdó, innen már nem megyünk haza. Felfoghatatlan volt ami történt, a legrosszabbra gondoltunk. Nem tudtunk túl sokat a koraszülöttek esélyeiről, csak tudtuk hogy nagy bajban vagyunk, de leginkább Ádám. Sajnos ilyenkor az ember csak rosszra gondol, hogy megszületik és nem éli túl, vagy ha túl is éli, súlyos károsodásokat szenved, mi lesz így vele, velünk, a testvéreivel? Nem ilyen életet képzeltünk el magunknak. Nem féltünk még soha úgy, mint aznap este és éjszaka. 

Aztán elkezdtünk mindenhonnan információkat gyűjteni és kezdett kicsit bíztatóbb lenni a helyzet, sok pozitív történetet hallottunk és ez nagyon sokat segített, hogy reménykedni tudjunk, hogy talán jól alakulnak majd a dolgok. Minden nap ajándék volt számunkra, amit Ádám még bent tölthetett. Borzalmas volt az az időszak, nagyon rossz volt hogy nem láthattam a fiúkat, akiktől szinte el sem köszöntem, fizikailag is kellemetlen volt, utólag megszámolva 60-szor szúrtak meg 9 nap alatt, amiből az antibiotikum beadása branülön keresztül tényleg nagyon fájdalmas volt. Közben ugye a folyamatos félelem, hogy mi lesz Ádámmal ha megszületik, mi a jobb vajon, minél tovább bent tartani növelve ezzel a felszálló fertőzés esélyét vagy jobb lenne ha megszületne? De még olyan kicsi, minden nap számít. Végül 9 nap után egyértelművé vált, hogy most kell megszületnie, mert megemelkedett a gyulladási paraméter, ami fertőzésre utal és amúgy is egy csoda hogy eddig bent tudták tartani. Aztán megszületett, nagyobb lett mint amire becsülték, hallottuk felsírni, ami egy nagyon bíztató jel volt, majd pár óra múlva kiderült, hogy nem kell lélegeztető gépre rakni, mert a körülményekhez képest jól van.

Előjöttek most ezek az emlékek, mert 1 éve történt, de többször nem szeretnék erre gondolni, most arra koncentrálok, hogy itt van egy egészséges aranyos, ügyes kisbaba, akinek jövő héten lesz az 1. születésnapja. Ennél jobban nem is alakulhattak volna a dolgok. Ő egy hős, megmutatta a világnak hogy kicsi a bors de erős. Senki meg nem mondaná róla, hogy miken ment keresztül hogy eljuthasson idáig, ugyanolyan mint a többi kisgyerek. Büszkék vagyunk rá és el sem tudjuk képzelni az életünket nélküle. Így teljes a családunk. És most már tudjuk, hogy igen, mégiscsak ez az az élet, amit elképzeltünk magunknak.

Fogacska

Ádámnak kibújt végre az ELSŐ foga. Már nagyon vártuk, hiszen két hét múlva szülinap, már ideje volt.

Ami kevésbé jó, hogy nagyon lefogyott. Visszafogyott majdnem annyira mint amennyi 1 hónapja volt. Amióta beteg (már jobban van), teljesen elutasítja az evést, az első kortynál csapja ki a kezünkből az üveget és ordít. Kb. 10-15 játékot mutogatunk neki egymás után hogy eltereljük a figyelmét és így mindig iszik pár kotyot, de közben szinte folyamatosan sír. Ha abbahagyjuk, akkor meg azért sír, mert érzi hogy éhes. Így nagy nehezen a pár héttel ezelőtti min. 260 g-os adag helyett megeszik 130-150 g-ot. Lehetséges, hogy a betegség mellett a fognövesztés is szerepet játszik ebben, mindenesetre aggasztó a dolog.

Szépségeim:

Ovis focibajnokság

Tegnap volt Beni első focibajnoksága. Több rövidebb meccset játszottak, persze csak játékos szinten, a lényeg hogy jót szaladgáltak és a végén igazi bajnoknak éreztették magukat, kaptak érmet. Beni annyira aranyos volt, Barnus mondta, hogy ő is szeretne láncot (érem), erre Beni odament az edzőhöz és mutatta, hogy ott a testvére, neki is szeretne egyet. Végül ha érmet nem is, de csokit szerzett neki.

Ádi otthon maradt Apával, mert sajnos beteg. Pénteken 38,9 volt a láza és azóta is többször ilyen magas neki, ma egyelőre csak hőemelkedése van. Folyik az orra, szörcsög, fáj neki a köhögés, étvágya szinte semmi, már megint fogy. A köhögés miatt gyakran még azt a keveset is kihányja, amit nagy nehezen megevett. Elvittem ma a tüdőgondozóba, meghallgatták, mondták hogy eléggé sípol, úgyhogy meg kellett röntgenezni, hogy nincs -e tüdőgyulladása. Szerencsére nincs, úgyhogy csak a lerakódott váladék miatt sípol. De legalább megnézték a tüdejét, az orvos szerint szépen alakul. Kapott antibiotikumot.

Videók