Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

2011. július 29., péntek

2011. július 28., csütörtök

Nyaralások

Múlt héten a gyerekek születése óta először, elmentünk Apával nyaralni. Visegrádon voltunk 2 napot, közben Beni Márti mamáéknál volt, Barnus pedig Éva mamáéknál. 
Barnus mintagyerekként viselkedett. Este 8-kor hang nélkül elaludt, meg sem szólalt reggel fél 8-ig, akkor is csak a tápszerét itta meg, majd aludt is tovább fél 10-ig. Egész nap eljátszott, egyszer sem volt nyűgös, délután nagyot aludt, a kajáit is rendesen megette. Persze miután visszakaptuk, ismét elromlott, de legalább már tudjuk hogy ott lehet hagyni másnál.
Beni is nagyon jól érezte magát, nem nyafogott utánunk, remekül elvolt. Az unokatesója Gréti is ott volt napközben, elmentek a nagyszülőkkel kisvasutazni, majd délután a McDonald's játszóházban rohangáltak majdnem 3 órát. Az elalvás azért nem ment olyan könnyen, első este 10-ig, második este 11-ig volt fent, mert minden sokkal izgalmasabb volt mint elaludni. Azt hittem nappal nem lesz hajlandó aludni, de tévedtem, Gyuri papával aludt 2 órát, ennek nagyon örültem.

1 napig voltunk csak itthon, aztán jött a családi nyaralás, ami a rossz idő ellenére jól sikerült. Szóládon voltunk nagymamámnál. Egyedül azt sajnáltam, hogy Beni több hónapja a Balatont emlegeti és sajnáltam szegényt, hogy nem tudtunk fürdeni benne. 
Hogy mégse maradjunk strandolás nélkül, elmentünk a Siófoki fürdőbe. Akkora tömeg volt, hogy 1 órát álltunk sorban az esőben meg a 13 fokban és még így is örülhettünk, mert 3 perccel utánunk bemondták hogy megtelt a fürdő. Bent hatalmas tömeg, alig tudtunk lepakolni valahova, a medencék tele emberekkel. Apával elég tömegiszonyunk lett a végére, de a gyerekek élvezték az a lényeg. Az étterembe épp jókor érkeztünk, így "csak" fél órát kellett várnunk a kajára, de nem sokkal utánunk már kígyózó sor állt ott is. Ami nagyon jó volt, hogy volt bent egy nagy játszóház, ahol Barnust is le tudtuk rakni, így ő is szabadon mozoghatott végre.
Másnap nem igazán tudtuk mit csináljuk, így elmentünk Szántódra hajókat nézni, aztán láttuk, hogy elég gyakran indítják a kompokat, úgyhogy fel is pattantunk a következőre és átmentünk Tihanyba. Az állomásról kisvonattal felmentünk az Apátsághoz. Sétálgattunk, Beni bement az összes bazárba, utána fagyiztunk egyet, majd vissza ugyanígy kisvonattal, majd hajóval. Beninek nagyon nagy élmény volt, Barnus meg csak csendben kukucskált ki a babakocsiból.


Utolsó nap végre sütött kicsit a nap is, úgyhogy lementünk a Balatonpartra hattyúkat etetni. Ez elég rövid program volt, mert pár kenyérdobás után Beni elkezdett nyafizni hogy éhes és hogy inkább ő enné meg a szárazkenyeret, szóval inkább hazamentünk ebédelni.

Barnus külön szobában aludt, Beni viszont velünk. Gondoltuk hogy este nekünk is bent kell majd maradni vele a szobába, de nagy meglepetésünkre simán hagyta hogy lefektetés után kimenjünk a szobából és elaludt egyedül. Nagyon tetszett neki a kuckója, ami két összetolt fotelből állt.

Barnus 1 éves

Jól elmaradtam a blogírással, pedig sok minden történt velünk mostanában, talán ezért sem volt időm írni.

A legfontosabb, hogy Barnuskánk 1 éves lett. A szülinapján nagyon jó idő volt, úgyhogy egy medencés grillparty-t tartottunk. Ugyanolyan csokitortája volt, mint Beninek az 1 éves születésnapján és a reakció is ugyanaz volt, hozzá sem nyúlt, majd mikor kis csokit raktunk a szájába, csak fintorgott, szóval sajnos róla sem készült maszatos kép.



Nagyon sok változáson ment keresztül az elmúlt hetekben Barnus. Amilyen lassan fejlődött kisebb korában, most egyszerre próbálja behozni az összes lemaradást. Régebben mindig rengeteget kellett várnunk, hogy újat produkáljon és ha megtanult valamit, akkor sokáig nem volt következő lépés, azt az 1 dolgot csinálta amit megtanult. Most meg nem győzünk csodálkozni, hogy napról napra újat produkál. 

Nagyon gyorsan megtanult felülni, azóta már nem hason játszik, hanem ülve. Négykézlábból pikk-pakk felül és vissza, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Ez azért furcsa, mert Beni ilyet sosem csinált, ő mindig csak térdelve játszott, ülni csak úgy tudott ha ültetve raktuk le és felállásból sem tudott visszaülni a földre. Barnusnál viszont kimaradt a villámgyors kommandós kúszás, ő szép lassan kúszott úgy, hogy az egyik kezével húzta magát. Nemrég viszont elkezdett mászni és azóta már mindenhova így közlekedik. Mindenhova feltérdel és kb. 1 hete elkezdett felállni az alacsonyabb dolgok mellett, most pedig már feláll a magasabb kanapé mellett is. Alacsonyabb ágyra már fel is mászik, majd fejjel előre próbál lemászni, van is emiatt most egy nagy lila folt a fején. Nagyon bátor, mondhatni túl bátor, semmi félelemérzete nincs, szerintem már most többet borult 1 hónap alatt, mint Beni egész életében.

Az első fogacskára is sokáig vártunk, most 4 (ill. valószínű már 5) van neki és folyamatosan jön a többi is. Míg Beni meg sem érezte, ő nagyon megszenvedi. Éjszaka sokszor felsír és van olyan nap, hogy egész nap vigasztalhatatlanul sír. Csak ömlik a nyála, nyúlkál a szájában és ilyenkor semmi sem jó neki. Aztán pár nap után megnyugszik és ismét jobb napok következnek, de rövid időn belül ismét jön a kínlódás. 

Én a fogára fogom, de az is lehet hogy más miatt van, hogy nagyon rosszul eszik mostanában. A tápszert szívesen elfogadja, de mást nem igazán. Főzelékből már a Sinlaccal összekevert bébiétel sem kell neki, pár kanál után elutasítja, de közben meg ordít, mert éhes. A jól bevált gyümölcsöket sem nagyon fogadja el, így sokszor elég nagy gondban vagyok, hogy akkor mégis mit adjak neki. A poharas desszertekre viszont mindig kapható, így mondhatni jelenleg ezen meg tápszeren él, ami nem a legjobb dolog, de egyelőre örülök hogy legalább ezt megeszi.
Már mindenből adunk neki amit mi eszünk, de pár morzsán kívül nem eszik többet. Nem érzett még rá a rágásra, fuldoklik mindentől, pedig tényleg csak icipici morzsákat vagy falatkákat kap. Kiflit és kekszet szokott rágcsálni, de hamar megunja és mérgesen lehajítja a földre.

A dobálózás játék közben is nagy kedvence. Kedvenc szórakozása, hogy a kemény játékokat kiviszi a szőnyeg szélére és hozzávágja a kőhöz vagy a parkettához, majd jöhet a következő játék. A szoba pár perc után egy csatatérhez hasonlít és a játékokat is jól leamortizálja. Pedig Beni mindent olyan szép állapotban megőrzött, ő sokkal nyugodtabban játszott velük.
A hajigáláson kívül nagy kedvence a labda, szívesen elnyomkodja a zenélő játékokat is, szeret autózni és szereti pakolgatni a különböző kockákat. Pár kedvenc rágókát még mindig meg-meg rágcsál, de ezek igazán már nem kötik le. Ha nagyon nyűgös, bepróbálkozok a TV-vel, de rá sem néz. Érdekes, pedig Beni imádta ilyenkor a Bebe Tv-t.

Apropó, Beni. Barnus imádja, sikít ha meglátja, folyamatosan mászik rá, csüng rajta, bújik hozzá, mindig vele szeretne játszani, illetve mindig azzal amivel ő. Beni elég jól tűri a dolgot, általában odaadja a játékait, néha kicsit morog, hogy most ő játszott vele, de azért mindig meg tudnak (tudunk) egyezni.

Barnus napról napra valami új tudománnyal áll elő. Tud puszit dobni, pápázni, berreg az autóra, vavázik a kutyára, mutatja hogy hogy csinál a halacska, hogy hol a feje, hol a lámpa, "félelmetesen" morog ha megkérdezzük mit mond a sárkány, de ugyanezt csinálja arra is hogy hogy mondod, hogy Beni. Nem tudom ez mit akar nála jelenteni.
Nem túl gyakran, de azért egyre többször mondja, hogy apa, anya, dédi, mama, hamm hamm, pápá, dádá, a mai nap újdonsága pedig a kokka (kocka).

2011. július 14., csütörtök

1 éves mérés és szemészet

Elmentünk ma a gyerekrendelőbe méreckedni. Barnus borzalmasan felhergelte magát, úgy ordított mint még soha és utána is alig akart megnyugodni, még sokáig hüppögött a babakocsiban. Eddig még sosem viselkedett így a rendelőben, nem tudom most mi ütött belé, alig hallottam amit a gyerekorvos mond vagy kérdez. Na sebaj, a lényeg, hogy megmérték, bár hogy mennyire lett pontos azt nem tudom, mert eléggé tiltakozott.

Súly: 9600 g (Beni 10180 g volt 1 évesen)
Hossz: 77 cm (Beni 84 cm volt)
Fejkerület: 46 cm (Benié 48 cm volt)

Beni a szemészeten járt tegnap és szerencsére azt állapították meg, hogy szépen javul a szeme, úgyhogy leragasztani már nem kell. Továbbra is hordja a szemüveget, 3 hónap múlva kell menni újabb kontrollra, akkor valószínű felragasztják a szemüvegre a prizmát. A vizsgálaton nagyon ügyes volt, szó nélkül csinált mindent, amit kértek tőle.

2011. július 8., péntek

Fogak

Barnusnak az egész felső ínye nagyon duzzadt, kicsit nyűgösebb is ettől napközben, éjjel szerencsére alszik, csak kisebb felsírások vannak.
Tegnap kibújt a bal felső foga hegye, úgyhogy már 3-al büszkélkedhet.

Legújabb tudománya a puszidobás:


2011. július 5., kedd

Videók







Itt van a szövege annak amit Beni énekel a következő videón:
"Valamikor kölyök koromban, a csattogós lepkét tologattam
Jött a postás, egy motorral, és a kipufogó füstje megcsapott
Beleszagoltam a levegőbe, egy új világ nyílt meg előttem
Éreztem végezetem van, mer’ a kipufogó füstje megcsapott
Illa-berek, nádak-erek, a motorosok jó emberek"



2011. július 2., szombat

Esztergomban jártunk

Hétfőtől csütörtökig Esztergomban nyaraltunk négyesben. Nagyon jól sikerült, a fiúkkal nem volt szinte semmi gond.
Első nap bementünk a városba, hogy megnézzük a Bazilikát. Pontosan nem tudtuk hogy lehet feljutni, úgyhogy leparkoltunk, Apa a hátára kötötte Barnit és elindultunk gyalog. Jó sok lépcsőn kellett felgyalogolni, de Benit egyszer sem kellett felvenni, jött végig gyalog fel is, le is. 

Utána mondta, hogy korog a gyomra és pizzát enne, úgyhogy be is ültünk egy pizzériába, ahol jó sokat evett. Barnus meg kiflit majszolt közben.
A szállás nagyon jó volt, még nagyobb is volt, mint amire számítottam, a gyerekek az első perctől otthon érezték magukat. Vittünk egy csomó játékot, de a házban is rengeteg volt, szóval örültek az újdonságoknak. Mindkét fiúnak külön szobája volt, mint itthon, úgyhogy senki nem zavarta a másikat.

Felkészültünk rá, hogy Beni nem akar majd este elaludni az új környezetben (tavaly csak úgy volt hajlandó máshol aludni, hogy bent kellett lenni vele végig amíg elaludt és ez volt vagy 1 óra, reggel meg az első napsugárral ébredt). Nagyon kellemesen csalódtunk benne, ugyanúgy aludt el, mint itthon, egy percig sem reklamált, hogy kijöttünk, ráadásul még világos is volt, mert nem volt redőny. Reggel kicsit korábban ébredt, mint itthon szokott, de nem volt vészes. Barnusnál nem készültünk fel semmire, gondoltuk őt lerakjuk és alszik. Na ehhez képest leraktuk, majd mikor észrevette, hogy nem tudja megfogni a rácsoságy rácsait, mivel ez utazóágy volt, nagy balhét csapott. Szegénykém nagyon felhergelte magát, sehogy sem lehetett megnyugtatni, végül álomba sírta magát. Aztán szerencsére nyugodtan aludt reggelig, akkor megkapta a tápszerét és csodák csodájára visszaaludt, úgy tűnik gyorsan megszokta az utazóágyat. Már alig vártuk, hogy felébredjen, végül negyed 10-kor kelt. Beni nagyon fegyelmezett volt, amíg Barnus aludt, ő végig csendben volt, suttogott és próbált halkan játszani. De amint meghallotta hogy felkelt, már rohant is be hozzá. Volt nagy sikongatás.

Délelőtt megérkeztünk végre az élményfürdőbe, Beni már nagyon be volt sózva, Barnus még nem, mert ő most fürdött először medencében. Először a nagy medencébe mentünk, mindkét gyerek úgy ment be, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Barnust beülős úszógumiban toltuk, Beni pedig már nagyfiús úszógumival úszott. Legtöbbször karúszó is volt rajta, így el is lehetett engedni, mert nem tudott kicsúszni. Nagyon élvezték a vizet, alig akartak kijönni. Na jó, Beni egyáltalán nem akart kijönni, maximum a nagy medencéből a kicsibe volt hajlandó átmenni. Ott tudott vizicsúszdázni, vizipisztolyozni, meg persze vittünk egy csomó vizes játékot.

Volt bent egy golyós játszóház, az is nagyon tetszett Beninek és mivel Barnus elkezdett reklamálni kint, őt is beraktuk a golyók közé, ami egyből nagyon tetszett neki.

Ebédeltünk, majd kimentünk a kinti részre sétálni, hogy Barnus elaludjon a babakocsiban. Sajnos az idő nem olyan volt, hogy a kinti medencékben is tudjunk fürdeni, de a fiúknak a benti rész is elég volt és legalább a séta alatt nem sültünk meg. Barnus hamar elaludt, addig Benivel a kinti játszótéren voltunk. Kb. 3/4 óra alvás után fel is ébredt, úgyhogy mentünk is vissza fürdeni.

Kb. 5 óra volt mikor elindultunk vissza a szállásra. Az autóban Benin látszott, hogy nagyon elfáradt, jól kiszívta a víz az energiáját. Kicsit el is pilledt, de mivel az út kb. 5 perc volt, így nem tudott aludni. Otthon aztán átbillent a holtponton és jókedvű volt estig. Barnuson sem látszott, hogy egész nap csak 3/4 órát aludt, ő is nyafi nélkül eljátszott.
Az esti altatás simán ment mindkét gyereknél, már Barnit sem zavarta az utazóágy.

Másnap "csak" 3/4 9-ig aludt vissza Barnus, úgyhogy kicsit előbb tudtunk menni a strandra. Ha lehet még többet volt vízben Beni, mint előző nap. Barni pedig még a víz alatt is volt. Az élménymedencében vannak különböző élményelemek, amiket felváltva indítanak be. Volt egy vízesés, amit a medence széléről nyomnak a vízbe. Épp mondtam Apának, hogy ezt még sosem láttam működni. Abban a pillanatban indították be, amikor Barnussal alá értünk. Barnust le is nyomta úszógumistul a víz alá, alig tudtam kitolni, mert engem is tök nagy erővel nyomott. Végül kiszabadult a víz alól és nem is nyelt vizet, csak kicsit megijedt, de fél perc sírás után már vigyorgott tovább. Beni jobban megrémült, ő sírdogált pár percig, pedig őt csak érintette a víz zuhatag.

Barnus a nyaralás alatt megtanult négykézlábazásból felülni. Még nem meri mindig felemelni mindkét kezét, mert van, hogy hátraborulás a vége, de egyre bátrabb és ügyesebb. Most már többet van négykézláb mint hason, mászni is próbálgat, szép lassan rakosgatja a kezeit és a lábait, de még inkább kúszik ha valamit gyorsan el akar érni. Illetve legújabb helyváltoztatási technikája a négykézláb tolatás. Alacsonyabb dolgokra, pl. kanapé, lépcső felkapaszkodik és feltérdel és ilyenkor megállás nélkül hangosan röhögcsél, annyira tetszik neki az új helyzet.

Beni tegnap a dédszüleinél volt, akik adtak neki egy kis zsebpénzt. Beni ránézett a pénzre, majd közölte, hogy "Jé, itt van a Bazilika". A felnőttek megnézték a pénzt és tényleg az Esztergomi Bazilika látképe volt rajta. Nagyon ügyes, hogy felismerte egy kép alapján, amit ő még csak élőben látott.