Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

2014. január 28., kedd

6 hét

Barnus kereken 6 hét kihagyás után ma végre mehetett oviba.

Ádám pedig pár hét alatt visszaszedte a leadott fél kg-t, sőt még hízott is, így most 9700 g.

2014. január 19., vasárnap

Bárányok

Benin már alig látszanak a bárányhimlő nyomai, Ő csütörtök óta már jár oviba. Nagyon örült hogy mehetett és azt mondja, hogy a társai és a nyakába ugrottak, hogy 1 hónap után újra találkoztak.

Szerdán betelefonáltam, hogy másnap mennek a fiúk, pár órával később viszont már egyértelműen látszott, hogy Barnuson is kijöttek a pöttyök. Egy éjszaka alatt annyi kijött rajta, hogy rá sem ismertem, szegényen kb. ötször annyi kijött mint Benin, de ettől függetlenül jól viseli, nem nagyon viszket neki.

Kb. 2 napra rá már Ádám is gyanús volt, most meg már tele van pöttyökkel Ő is. Sajnos ehhez valami megfázás féle is társul, két napja láza is van és viszket neki, főleg a hátát vakarja szegénykém. Nincs a legjobb passzban, de hamarosan túl leszünk rajta.

2014. január 12., vasárnap

Mostanság

Beni már szinte túl van a bárányhimlőn. Elég szerencsésen megúszta, sok pötty volt ugyan rajta, de nagyon kicsik. 4-et sajnos elkapart még a legelején, azok még csúnyák, de már száradnak le, a legtöbb már csak egy kis pont vagy már el is tűnt. A viszketéssel sem nagyon küzdöttünk, párszor kért csak hintőport, de szerencsére nem zavarta az alvásban. Holnap viszem a gyerekorvoshoz hogy nézze meg. A két kicsi még nem kapta el, nem tudom hogy csinálják, 10 napja össze vannak zárva egy bárányhimlőssel, de nekik kutya bajuk. Persze még benne vannak a lappangási időben, szóval még bármi lehet. Remélem ha elkapják, nekik is hasonló lefolyású lesz, csak Ádámnak nem fogjuk tudni elmagyarázni hogy ne vakarja.

Ádika visszakövetelte az esti tápszerét, amit már több mint 1 hónapja elutasított. Nagyon örülök neki, mert napközben ugyan viszonylag rendesen eszik, de az ivás nem az erőssége és amúgy is lefogyott. Egy ideje a jól elalvó gyerek azonnal ordítani kezdett amint befektettük a kiságyba. Délután 1 perc alatt magától abbahagyta, de este kitartó volt. Az alvós textilpelusai és a macija ki voltak hajítva az ágyból, ordította hogy danda (ami mint kiderült a pandát jelenti nála és neki a sima maci is panda), visszaadtuk, megnyugodott. Aztán másnap kétszer kihajította, harmadnap még többször és végül már ki se dobta, csak úgy ordított és akárhányszor bementünk hozzá, nem nyugodott meg. Mivel a tápszeres üveget napokon át csak még mérgesebben földhöz vágta, pár napig nem gondoltunk rá hogy esetleg azt kérné. Aztán végül eszünkbe jutott és örömmel elfogadta. Aztán mint akit kicseréltek, vígan elkezd még magyarázni meg dalolászni, majd egy idő után elalszik.

Reggelente jó sokáig alszanak a fiúk, ha már nincs ovi, legalább kipihenik magukat. Leggyakrabban fél 9-3/4 9 körül kelnek és nagy újdonság hogy végre maguktól kivonulnak wc-re, majd lemennek. Eddig ha felkeltek, csak elkezdtek beszélgetni, nevetgélni és szépen az ágyban megvártak minket, esetleg kiabáltak hogy nagyon kell pisilni, de nem jutott eszükbe hogy ki is szabad jönni :) Ádám is kb. akkor ébred mint ők, csak ő még valamikor hajnalban megissza a tápszerét aztán visszaalszik.
Nagyon jó alvók, a késői kelés után ebéd után is simán elalszanak és legtöbbször keltenem kell őket délután. Általában Ádám ébred fel leghamarabb, őt ritkán kell ébreszteni. Este ugyan sokáig beszélgetnek, röhögcsélnek elalvás előtt, ami most nem baj, de oviidőben kellemetlen mikor reggel nem tudnak kimászni az ágyból.

Kicsit már kezd mindenki besokallni a bezártságtól, nagyon rossz hogy lassan egy hónapja nem mozdultunk ki szinte sehova. Sokszor unatkoznak. Délután szoktunk társasjátékozni, amikor apa már itthon van, mert délelőtt Ádámtól nehéz bármit játszani. Ő sem akar kimaradni semmi jóból, nem lehet neki megmondani hogy játsszon mást amíg mi mondjuk kártyázunk. A fiúk már nem tudnak legozni az asztalnál, mert Ádám azonnal mászik fel a székre, úgyhogy már ő is legozik, csak rá még figyelni kell, hogy ne egye meg. 

Egyébként már semmi babajáték nem érdekli, csak az amivel a nagyok is játszanak. A duplo kockákat már összerakja, tologatja az autókat, nagyon szeret a kis sütőjével játszani, pakol ki-be, egyik edényből a másikba, illetve szereti a könyveket lapozgatni. Úgy látom az állatok tetszenek neki legjobban, próbálja mondani a nevüket. Pl. ele (elefánt), cica, vava (kutya), kokodil, papagá, kukuri, danda (bármilyen maci), lolo (viziló), olo (oroszlán). Nagyon próbálkozik már a beszéddel, be nem áll a szája és a babanyelvből már sok mindent ki lehet hallani, csak még nem mindent úgy mond ahogy kellene. Pl. azt már szépen mondja hogy add oda, de múltkor hozott egy kis dobozt és mondta hogy enyiki, ami az ezt nyisd ki akart lenni. Kedvenc szava és formája a karika, mindent keres ami kör alakú és örömmel újságolja hogy újabb karikát talált.
Ha megkérdezzük hogy hívjak, válaszol hogy Ádá.
Miket is mond még? Kocka, alma, hamma (enni kér), inni, bu (busz), fa, autó, labda, pápá, baba, hápháp (kacsa), keke (béka), pipő (cipő), rörö (röf röf), bumm, hoppá, hova, hahó, gyere, kösz, huhu (vonat), enyém, kuka
Anya, Apa, Mama, Papa, Dédi, Tata, Emma, Eni, Zozó
Na most hogy így összegyűjtöttem, elég sok mindent mond már, de jó :)

Barnus megirigyelte Benitől a tabletet hogy ő milyen jókat játszik rajta, úgyhogy elkunyizta a régi telefonomat és ő is játszik rajta. Múltkor kissé szomorkodva mondja: Én is szeretnék tabletet (majd elmosolyodik), ja nem baj, nekem van okostelefonom. Persze 3,5 évesen még kis ügyetlen és olyankor mérgelődik és mondja hogy ez nem is okos telefon, hanem buta mert nem működik. Nagyon jó szövegei vannak már, kezd nagyfiúsan beszélni, pl. ha valamit magyarázunk neki amit ő nem akar hallani, azt mondja "na jól van, hagyjuk ezt a témát". Eddig nem mondta ki az R betűt, de most már néha sikerül neki.

Beni szókincse meg hihetetlen, nap mint nap megdöbbenünk hogy miket mond egy 5,5 éves. Ez nem a legszebb példa, de mondtam neki hogy mutasd a nyakad Beni, koszos? Erre azt mondja, mi van rajta, gedva? Az egyik hűtőmágnesre meg mondtam hogy kör alakú, erre felháborodott, hogy dehát az nem kör, az ellipszis. 

2014. január 4., szombat

BUÉK

Karácsonyra betegségek sokaságát kaptuk, az új évet pedig csak egy szimpla bárányhimlővel indítottuk. Beni az első számú áldozat és tippünk szerint Ádám lesz a második, mert ma estére már hőemelkedése lett. Őszintén szólva alig várom hogy Ő is és Barnus is pöttyösödjenek, mert ez úgyis elkerülhetetlen és ha lehet akkor tudjuk le mihamarabb. Olyan sokáig betegeskedtek, úgy unatkoznak már itthon, alig várták az ovit, meg hogy mehessünk végre ide-oda, erre most marad mindenki itthon ki tudja meddig.

Ádámot ráraktuk a mérlegre, kár volt, az eddig is lassan hízó gyerek fogyott fél kg-t, így most épp hogy megüti a 9 kg-t. Sajnos a betegségek alatt étvágya sem volt, az esti tápszert már rég nem fogadja el és a fogacskái miatt folyton hasmenése van. A pépes kaját már nem nagyon szereti, a darabosat meg csak addig eszi amíg van hozzá türelme, így nem csoda hogy nem hízik.