Hétfőn gondoltam megpróbálom megtanítani mászni Ádámot. Kb. 1 órán át rakosgattam neki a játékokat a szoba egyik végéből a másikba, amikhez persze egyből elkezdett odakúszni. Nem hagytam neki a kúszást, hanem a pocakja alá raktam a kezem és közben próbáltam úgy rakni a kezét-lábát, ahogy a mászáshoz kell. Egyszer csak ráérzett a mozdulatra és ha a hasa alatt hagytam a kezem mászni kezdett, ha kivettem, akkor pár mozdulat után lehasalt. Másnap reggel lehoztam, leraktam hasra és már magától mászva indult el és a nap folyamán sokszor megismételte, de többször odamentem hozzá kúszásnál és mászásra ösztönöztem. Ma már nagyon sokszor magától mászott, több métert is megtett. Egyelőre még a kúszásé a főszerep, de egyre több a mászás, szerintem napokon belül át fog állni rá, észreveszi hogy így gyorsabban halad.
Az állása is sokat fejlődött. Mindenhol fel tud állni, már nem kell neki kapaszkodó, a szekrény oldalánál is feláll. A bútorok mellett lépeget, átkapaszkodik egyikről a másikra. Megtanult visszahelyezkedni a földre, ügyesen letérdel, majd onnan le. Így végre minimalizálódtak a borulások és ha véletlen el is esik, már nem üti meg magát, mert ha lecsüccsen, akkor úgy marad A kezével támasztja még magát, egyelőre még csak így tud ülni.
Evésben is van egy kis előrelépés, a gyümölcsöt végre megeszi kanállal, így már csak a főzeléket kell neki cumisüvegből adni, illetve a reggeli-esti tápszer-tejpép kotyvalékot. A darabos ételt még nem tudja megenni, félrenyeli és fulldoklik tőle, legyen az kenyérmorzsa, babapiskóta darab vagy túró. Barnus is ilyen volt, folyton fulldoklott a kajától, néha még most is, pedig már 2,5 éves.
A legutóbbi betegség óta visszahízta amit leadott, most 7700 g. 7777-re gyúrunk az 1. szülinapjára :)
Múlt héten Ádám megörökölte Barnus autósülését, így már előrefele nézve utazik egymás mellett a 3 fiú. Ádám trónol középen, a nagyok nagyon megörültek mikor átrendeztük az üléseket.
Múlt héten Ádám megörökölte Barnus autósülését, így már előrefele nézve utazik egymás mellett a 3 fiú. Ádám trónol középen, a nagyok nagyon megörültek mikor átrendeztük az üléseket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése